Az élet olyan, mint egy vonat utazás, csak nézek ki az ablakon és szomorúan nézem az elhagyott állomásokat. Néha egyedül, néha másokkal. Néha gyorsabban megy, néha lassabban. Néha bánom, hogy elhagyom az állomást, néha pedig megkönnyebbülve szállok vissza a kocsiba. Néha azt kívánom bárcsak inkább a síneken feküdnék, néha pedig a fellegekben érzem magam. Néha egy-egy embert az állomásokon kell hagynom ahhoz, hogy a következőhöz érjek, de mindent összegezve egy hosszú utazás fel a csillagokig és az egészben majd a végállomás lesz a legszebb.