mert én nem tudom

Találd ki ki vagyok!
mert én nem tudom
Találd ki mit gondolok!
mert én nem tudom
Vedd észre mikor mit akarok!
mert én nem tudom
Szólj ha hülyeséget csinálok!
mert én nem figyelek
Legyél apám helyett apám és anyám helyett anyám!
mert nekem ez kell
Találd ki mi kell!
mert én nem tudom
Viseld el, hogy ilyen vagyok!
mert én nem tudom.
Tudd mikor kellesz, és mikor kell a magány.
 Halld meg a csendemben a sikolyt, és hangomban a csendet.

Országok

Tudod én azt hittem te jobbra én balra,
hogy majd nem lesznek kereszteződések,
hogy a kettőnk iránya teljesen más,
de az utak már csak ilyenek,
egy kanyar jobbra, aztán balra
és már zebra jön.
Észre se vesszük de életekbe sétálunk.
Néha hosszan, néha csak pár pillanatra.
Világtérkép az egész élet.
Az emberek külön országok ahová néha betévedünk,
átutazóba,
de végül mindig a saját országunkba kötünk ki.

Szobám

A szobám négy falból áll.
Aztán ha bemegyünk az ajtón
van benne asztal, szekrény, tükör, ágy.
A szobám mesél.
A falakon képek és különböző színek.
A szobám egy külön világ.
Megteremtettem benne egy atmoszférát.
Ahol béke van.
Ahová a világ nem törhet be.
Ahol a padló kényelmes,
a falak kedvesek,
és az ágy mindennél puhább.
Van egy ablak, is.
Az az égre néz.
Megmutatja nekem a világ legszebb részét.
Az ablak alatt vagyok én, a puha ágyon, boldogan,
mert a szobám én vagyok és a szobám bennem él,
és néha én benne,
mert a szobám a szívem,
és néha a szívem a szobám,
mert a kettőnek egyeznie kell,
mert mindenkinek kell egy darab a világból ami csak az övé.
Ahol csend van,
ahol egyedül van,
és ahol tudja, hogy sérthetetlen.

Azt hisszük..

" A legnagyobb hibánk, hogy az hisszük van időnk." /Buddha/

Mindig azt hisszük még ráérünk kimondani dolgokat.
van időnk megtenni dolgokat.
Mindig azt hisszük, hogy lesz még rá esélyünk, mert kb 70 év rengeteg idő, hogy megtegyünk dolgokat...
de az idő mellettünk rohan, sokkal gyorsabban fut, mint mi.
Mindig ő van előrébb és mi csak loholunk, hogy utolérjük.
Ha meg kell tenned valamit tedd meg.
Ha ki kell mondanod mondd.
Üvölts!
Cselekedj, vagy akármi, de semmiképp se mondd azt lesz még rá időm,
mert hidd el nem lesz!
Az idő egy nagyon cseles játékos.
Elhiteti, hogy sok van belőle, aztán csak alattomosan oson át a napokon, majd a napokból hónapokat, csinál aztán éveket és a végén csak annyit veszel észre, hogy elfogyott.

akkor jön az élet

Te eltervezed.
Lépésről, lépésre.
Mindent megteszel.
Követed a tervet,
aztán még is kevésnek bizonyulsz.

Minden teljesen másképp alakul.
Ezt hívják életnek.
Azt mondják a élet pont akkor történik, mikor minden a tervek ellen fordul.
A kérdés, hogy helytállunk-e
vagy
beleroskadunk, hogy kevesek voltunk a tervekhez.

Dönts már..

Ha valamin túl sokáig vacillálunk..
ha nem tudjuk eldönteni, hogy akarjuk-e és a döntésképtelenség állapotát élvezzük hosszú időn át...

Az élet megunja és lezárja a kérdést, egyszerűen elveszi a lehetőséget, hogy megkaphassuk..
Onnantól már nem számít hogy akarjuk-e mert amire a válasz nem, az nem.
Nem számít, hogy makacskodunk-e, hosszútávon a vége úgy is nem lesz.
Kaphatunk útközbe néha igent, de a végső kérdésre a válasz nem lesz.
Mert az, hogy mindent csak akarni kell és a miénk lehet egy baromság.
Az lehet a miénk ami előre el van tervezve, hogy jut, amit a sors kioszt...
de lényegében semmi se a miénk, mert nem birtokolhatunk semmit/senkit, mi is csak átutazók vagyunk.

Felelősség.

Mint egy üveggolyó..
Leesik, összetörik.
Lehet, hogy csak véletlenül rántod le a polcról még is darabokra törik.
Apró darabokra...nem lehet összeragasztani.
Hiába csak pillanatnyi hiba a következmény megmarad,
mert a golyó darabokban hever a földön és az üveg ha mezítláb rálépsz igen csak megvág.
megvágjuk egymást véletlen kimondott szavakkal
mert a beszéd felelősséggel
jár bár mégis sokszor felelőtlenül cselekedjük...

Move on.

- Tudod azért hiányozni fog. Hiába akartunk folyton menni innen, és felejteni, olykor szinte öltünk volna, hogy kikerüljünk ezek a falak közül...most még is olyan keserédes az egész.
Néha érzem, hogy ott belül kicsit fáj. Elvégre itt éltünk, mindig...ha itt hagyjuk ugyanazok maradunk? Nem marad itt egy darabkánk? Nem szed majd szét a honvágy?
-  Bármikor visszajöhetünk.
-  Az már nem olyan. Az csak egy látogatás, akkor már nem vagy része az itteni életnek, akkor már ez a levegő lesz furcsa és a másik megszokott. Akkor már csak egy idegen leszel, egy rég elfeledett látomás. Te emlékezni fogsz mindenre, de addigra a járdák már elfelejtik a lábnyomod, a levegő az illatod és az emberek az arcod. Mindenesetre én emlékezni fogok, mindenre, jóra és rosszra, pillanatokra mikor utáltam és mikor szerettem itt lenni, mert okkal kerülünk egy helyre és az a hely formálni kezd minket, felépít, majd ha úgy látja, hogy megtett mindent elenged.