Mindenki hazudik.

Manipulálunk.
Irányítunk.
Elhallgatunk.
Füllentünk.
Arcátlanul hazudunk.
Teljesen mindegy minek nevezzük, önzően viselkedünk. Megpróbálhatunk néha napján másképp tenni, feleszmélni, de ez csak időleges.
Mindig az emberi természet nyer.
Hazudunk, hogy
megvédjük magunkat.
megvédjünk másokat.
Persze olyanok lehetünk akik a véleményüket kerek perec kimondják, de akkor máshol csúszunk majd meg.
Ma már nem csak az igazságnak van meg a helye hanem a hazugságnak is.

Emberi hülyeség.

Mindig menni akarunk, és tovább állni...
aztán mikor eljön az a pont, hogy tényleg megtehetjük, valahogy minden maradásra kényszerít.
Minden átértékelődik, és minden fontos lesz.
Aztán már maradni akarunk.
Ilyenkor ilyen lehetőség általában nincs.
Amikor otthagyhatunk mindent, hirtelen miért áll össze minden és lesz egészen elviselhető?
Talán, hogy jó szájízzel váljunk el?
de akkor meg ott lesz a honvágy ami mindig visszahív...

Ez így működik.

Megesik, hogy megismerünk valakit, megszeretjük, aztán elköszönünk.
Itt minden csak időleges.
Az életünk korszakokra van osztva.
Óvoda. Általános iskola. Gimnázium. Egyetem. Munka
Gyerekkor. Tinédzser. Felnőtt.
Minden be van tervezve.
Mindenhol ahova érkezel napról napra kevesebb az időd.
Megismersz embereket. Megszereted őket. Utálod őket. Akarod őket. Hiányoznak....ezerféle hatás ér aztán tovább mész.
Visszatérhetsz, de úgy is újra tovább lépsz.
Nem maradunk egy helyben, minden történik tovább,
akkor is ha te leülsz a földre és meg sem mozdulsz.
A többi ember él tovább. Nem állíthatod meg az életet.
Amit tehetsz, hogy megtanulsz elköszönni.

Szembesítés.

Az akarat.

Irányíthatatlan.

Indokolatlan.

Magyarázatot követel.

Érthetetlen, zavaros.

Őszinte.

A helyes út

Kötelezettség.

Megalapozott.

Egyértelmű.

Ok-okozati.

Megjátszott.

                                                                                           A kettő dolog, soha nem találkozik. 

Teljesen ellentmond egymásnak. 

Ha az akaratnak élünk, hibásnak érezzük magunkat,

 ha a helyes útnak élünk behatároltnak, és irányítottnak. 

A kettő közül melyik a rosszabb, vagy melyik az elviselhetőbb azt mindenki maga dönti el. 

Mindenki máshogy él, de a kettő között nem ítélhetünk, 

mert mi magunk is választjuk az egyiket 

és az, hogy melyik a helyes senki sem tudja. 

A távolság nem lényeg.

A tiszta lap nem egyenlő azzal, ha összecsomagolsz, és egy másik helyre mész.
A múltat nem lehet bedobozolni. Ahol egyszer voltunk ott nyomot hagyunk.

A járdákon, a házak falai között ahol nap, mint nap jártunk...
Olyan, mint egy ujjlenyomat, nem lehet eltüntetni.
Nem is beszélve azokról akiket ismertél. Nem vagy képes agymosásra, magadon sem...
A felejtés nem tiszta lap.
Hiába nem emlékszel valamire attól még létezett.
Tiszta lap egyszer van.
Mindennek a kezdetén, onnantól meg már csak ahhoz értünk, hogy minél jobban összekoszoljuk.
Nem számít milyen messze mész, ha ott sem élsz együtt önmagaddal nincs tovább.

Milliárd közül csak pár darab.

Mit látunk, ha ránézünk valakire?

Mitől látunk mindenkit másnak?

Miért akad meg néha egy-egy emberen a szemünk?

Mik azok a vonások, amik lenyűgöznek minket? 

Milyen arctípus tartja ott a tekintetünk? 

Hisz ismeretlenek. 

Fogalmam sincs milyen emberek… mégis valakin 

meg akad a pillantásunk, és nem ereszti tovább. 

Onnantól kezdve a többi teljesen jelentéktelenné válik.

Miért lesz pont az az egy?

Mindenkinek más, de még is megmagyarázhatatlan, 

egyszerűen csak az agyunk azt mondja, hogy ő érdekes.

Silent.

A takarót a fejemre akarom húzni és alatta akarok maradni.
Nem jönne be se fény se semmilyen hang kintről, mint mikor kiskorodban bunkert építettél és azt képzelted az a te várad, ha benne voltál sérthetetlen voltál, pedig nem védett semmi csak pár takaró volt összekötve és körülbelül fél négyzetméter helyed volt, mégis úgy érezted tiéd az egész világ.
Nem kell nekem az egész világ, csak hagyd hogy a fejemre húzzam, és élvezzem a csendet és a látszatot, hogy minden egybe van.
Ne kérdezgessenek.
Ne kérjék, hogy döntsek.
Ne kérjék, hogy vállaljam a felelősséget.
Ne adjanak feladatokat.
Ne várják el, hogy gondolkodjak...

I just want...

Állíts meg!

Ha kell vágj pofon.

Meguntam már hogy leromboljam az egész illúziót amit egy másik ember felépített... pedig érzem le fogom. Akaratomon kívül, de napról napra azt teszem... érzem.

Egy másik ember világát egyre jobban elsötétítem, ha ő még nem is érzi, mikor majd már vaksötétben fog ülni és hinni, hogy szemben állok vele... na akkor leromboltam mindent amit rám épített.

Menekülni akarok! Nem az emberek elől, sokkal inkább magam elől... mert mikor minden kicsúszik a kezemből és irányíthatatlanná válik,

az emberek megsérülnek, és én ezt nem akarom. Meg akarom őket védeni a sebektől, önmagamtól. Nem vagyok közveszélyes, csak néha kikapcsol az agyam és valami más irányít. 

Az akaratom, az érzéseim, az őszinteség. 

Azt hinné az ember ezek jó tulajdonságok, de mikor az ember makacs lesz tőlük és elvakultan követi őket, fejek hullhatnak... 

Miért? 

Mert a szavak cenzúra nélkül jönnek ki a számból és a tetteim vágyak vezérlik. 

Nincs veszélyesebb a vágyakozó embernél. 

Melyik?

Utálni mégis akarni. 

Éles ellentét, még is néha így érzem.

Akarom aztán nem.

Boldoggá tesz aztán gyűlölöm. 

Teljes a káosz. Ki tudja mi az értelme ennek az egésznek? Ez az őrült szerelemnek titulált érzelem az embert csak belülről kezdi felemészteni. Mindig vágyunk rá mégis mikor már ott van és a szabályait állítja fel menekülni akarunk, mert ketrecben élni nem akarunk, de tartozni valakihez igen. 

Kérdés melyik ösztön az erősebb.

Szabadság?

Szerelem? 

Ítélkezés.

Nem állítom, hogy soha nem teszem.
Nem állítom, hogy én nem vagyok felbujtó.
Nem állítom, hogy én nem....

de állítom és kérem...
barátoddal soha
családoddal soha
aki fontos azzal soha

ha már megteszed...
neki mondd ne mögötte
                                          n nem a bizalom fog eltűnni ha nem így teszed hanem az emberséged.

Mást akar.

A nő.                                                  Férfit akar.
A férfi.                                                Nőt akar.

Az egész egy ellentét. Egymás számára érthetetlenek, megfejthetetlen rejtélyek.
A közös az egészben, hogy emberek. Hibáznak, ítélkeznek, hazudnak, színjátékot játszanak egymással szemben még is akarják egymást. Érezni akarják, hogy egy másik elhibázott lény áll mellettük. Érezni akarják, hogy nem csak Ők romlottak, mert mind azok vagyunk, mert megszületünk és évről évre több mocsok éri a tiszta lapot, a végére fekete lesz...
de jól van ez így.
Ez a rendszerünk, mindenkinek jár egy tettestárs és együtt elkövetnek egy gyilkosságot az élet ellen.

csak menni.

Itt hagyni mindent.
Kinyitni a ruhásszekrény ajtaját és mindent csak beledobálni egy hatalmas táskába.
Becipzározni.
Felhúzni a cipőt.
Utoljára belenézni a tükörbe.
Rájönni, hogy vadidegen lettél.
Bezárni az ajtót. Nem visszanézni.
Elindulni.
Céltalanul.
Jobbra kanyarodni majd balra vagy épp fordítva, vagy csak egyenesen menni.
Megkeresni a világvégét.
Ennyit akarok.

Wish.

Egy kívánságot sose mondj el.
Ne mondd ki hangosan.
Mindig csak magadnak súgd meg.
Ha hangosan kimondod az esélyét is elveszíted, hogy teljesül.
Amint kikerül a világ elé darabokra törik és megszűnik létezni.
Reménytelenséggé alakul.

Sárga.

Itt semmi sem történik véletlenül.
Semmi sem történik ész érvekből.
Semmi sem történik rögtön egymás után és semmi sem következtethető le.
Semmi sem történik feleslegesen és semmit sem érthetsz meg rögtön.
Itt semmi nincs még is minden van.
Kifordult az egész önmagából.
Az emberek megőrültek.
A világ egy hatalmas sárga ház lett...