A szerelmet definiálhatod 56 milliárd idézettel, akkor sem fogod megtudni milyen. Ha érzed még akkor sem tudom mi is az. Nem is akarom megfogalmazni, mert ez attól, jó, hogy varázslatot hoz a mindennapokba. A szürkét színesre festi és a sötétséget fényesre mossa át. Minek megtörni a csodát. Inkább ülj le és élvezd azt mit ettől az érzéstől kapsz.

- Az élet? Olyan dolog ami néha fáj, mert nagyot üt és a fejem a padlóba koppan, de mikor egy kis időre felemel onnan határtalan boldogság veszi kezdetét, majd megint odalent végzed.
- Nem fáj ez?
- Szép lassan hozzá szokunk.
- És ha nem?
- Akkor eltűnünk.
- Eltűnünk? Ezt nem értem. Felszívódunk.
- Nem kelünk fel többet és nem repít tovább a boldogság.
- Ha felnövök... én is olyan leszek, mint te?
- Milyen?
- Boldog és szabad.

- Nem te boldogabb leszel.

Ha fáj akkor azért, mert fájnia kell, hogy később jó legyen. A könny lemossa a tintát a lapról és egy tisztát ad, hogy írd újra. Élsz-e a lehetőséggel az már a te dolgod, de van, hogy a dolgokhoz idő kell. Ami második nekifutásnak jobban sül el, mint először. Ne add fel rögtön hisz megbánhatod, ha van esélyed ne lökd el, mert majd más él vele és lesz boldog általa. Ne a földet bámuld hanem nézz előre és figyeld kik utad közben melléd kerülnek. Figyeld meg az életet s megtudod mi az a változás mi az mikor mindent fejtetőre állítasz. Más hibájából úgysem tanulsz, csak ha te éled át érzed igazán mi is a tanulság. 

A szőke herceg sohasem fog eljönni. Mert nem létezik. Neked kell egy emberben megtalálnod a herceget és valóra váltani a tündérmesédet Lehet, hogy nehéz lesz rábukkanni, de soha ne add fel. Egyszer eljön..

Amikor minden puzzle összeáll elkezd szétomlani az egész. Azt hittem rendben lesz, de az életem másik fele szétomlik... Mikor darabokra hullik minden az ember nem bírja nézni. A szemek könnyekkel telnek és a napfény helyére sötétség borul. Talán helyre áll talán soha többé nem lesz egész a kirakós. De bármilyen furcsa is nem tudok sírni a szétomlott rész miatt, valahogy ugyanúgy mosolygok tovább. Pedig fáj...de arcomon mégis ott a mosoly. Normális az élet.?

Kérlek csak értsd meg boldog vagyok. Ne azt keresd, hogy miért vagy, hogy kivel. Csak örülj, mert örülök. Nem azt kértem, hogy váltsuk meg a világot, csupán nézd azt a felét, hogy mosolygok és nem könnyektől fuldoklom. Ha mások azt mondják idióta, hogy vele az nem fáj. de ha te sem látod mit kapok tőle akkor félek, hogy minden mi volt semmivé lesz és az életet egy tükrön át látom fejjel lefelé.

Mindannyian másért vagyunk oda. Van aki a facebook-ért, van aki az alkoholért, van aki a kártyáért, van aki a játékgépekért, van aki a pénzért, van aki a ruhákért, van aki az ételért, van aki a drogért, de alapvetően nem különbözünk. Megszületünk, élünk hibázunk, sírunk, nevetünk akkor is ha fáj, szerelembe esünk, függőségekre teszünk szert. Mindenkinél csak a körítés más, de mindannyian a végcél felé haladunk. A halál felé.

Barát.

Igaz barát vagy és mindent megbocsájtasz. Nekem, de nem annak ki összetörte szívem. Elfelejted ha veszekszünk és rosszat vágok a fejedhez. Elnézed ha szerelmes leszek egy 5 percre és teljesen bekattanok. Nem veszed magadra a depressziós napjaim. Ha elmegyek leülsz és megvárod míg visszajövök. Ha nevetek velem nevetsz, ha épp elesek elkapsz, de ha mégsem sikerülne együtt kötünk ki a betonon és röhögőgörcs közepette próbálunk felállni.
Más nem érti, nem érzi, de mi tudjuk a világ nekünk MI. Egy ócska mosoly nem ver át látod, hogy belül ordít a kislány. Bármi van ott vagyunk, és addig nem megyünk el míg nem nevetéstől fuldokolva rohanunk vízért, majd az orrunkon jön ki mert röhögtünk. Egy szomorú estén együtt végezzük a konyhapadlón, de tudjuk bármi is lesz a mi világunk egy varázsvilág. Ha belépünk nem bántanak.

Puzzle.

A lényeg az, hogy mindenben van valami rossz, de te lásd meg mindenben a jót. Azt tanítják, hogy boldog légy, de később azt mondják, hogy ez nem élet cél. Összezavarnak és a puzzle mit gyermekként kiraktál az életről örökre elvész.

Love? Hate?

Mosolygok, és azt mondom, gyűlölöm, de belül széttép a vágy, hogy megcsókoljam. Mikor meglátom, rögtön elfordulok, de ölni tudnék, hogy még egyszer a szemébe nézhessek. Csak újra mondaná a nevem és csókolna meg. Ennyit kéne csak tennie, hogy az övé legyek újra.

Még sem kellek neki…már meghalt minden remény. Nem értem mit kap mástól mit tőlem nem. Szerettem, de Ő csak hazudta az egészet. Előadott egy ócska színdarabot…

Időutazás.

  Egy napra visszamehettünk a időben. Megtapasztalhattuk milyen is az mikor ott vagyunk egymásnak és boldogok vagyunk. Nem sok embernek adatik meg tudom, de mégsem éreztem azt a határtalan boldogságot.

   Ő mosolyogott én mosolyogtam, de mindketten tudtuk ki kell lépnünk a szoba ajtaján és visszalépni a jelenbe, elfelejteni egymást. Nem tudtuk megtenni, a régi időkben ragadtunk. Azt akartuk, hogy így legyen minden, ahogy akkor volt. Mellkasába temettem a fejem és könnyek kezdtek el folyni az arcomon miket végül inge itatott fel. Érezte, de nem szólt csak állát a fejemre tette és szorosabban ölelt. Csendben feküdtünk egymás mellett és csak a szipogásom zavarta meg a hallgatást. Bármennyire is akartam nem tudtam abbahagyni, a testem remeget a félelemtől, hogy eltűnik mellőlem és csak a levegő vesz körül karjai helyett. Magához húzott, de nem csökkentette félelmemet. Homlokon csókolt letörölte könnyeim és kisétált az ajtón.

                 Valamelyikünknek meg kellet tennie…