Megláttam megszerettem s elfeledtem. Az élet kegyetlen törvénye, de Őt most nem akarom elhagyni. Megértintette szívem s nem karcolta meg. Elfeledni fájna elhagyni nem lehet...

A vonat itt száguld előttem s lábaimban érzem a rezgést... olyan mintha mindjárt magával rántana a száguldó semmibe és beleolvasztana a tájba. Testem az ártatlan semmittevésbe süppedve ragadna a rohanó szerelvény elejére..akár egy bogár a szélvédőn.

Amikor megismertem épp rágyújtott s mikor eltűnt az utolsót szívta. Ironikus... először életet adott egy szállnak aztán mikor elnyomta egy kukán, padon vagy a földön elvette tőle azt, s saját életéből is perceket áldozott szenvedélyének...

"Gandih szerint, hogy mit csinálunk az életben az lényegtelen csak az a fontos, hogy csináljuk."

Vajon ezt úgy érti lehetünk akár gyilkosok is a lényeg, hogy csináljuk? Persze értem, éljük az életünk ne csak legyünk. de akkor most mivan? Nincsenek jó és rossz tettek? Gandih szerint akkor halálunk után nem vár ránk semmiféle ítélkezés? Lehet, hogy Ő még tudott hinni a lélek örök ártatlanságában...

- Nézz a szemembe! - szólt rám.
- Nem! - makacsoltam meg magam.
- Miért? - kérdezte megenyhült hanggal.
- Eszembe jut róla múlt s, hogy mi történt. - feleltem keserűen
- Szóval még szeretsz? - kérdezte meglepődve
- Nem! Hanem félek újra meggyűlöllek a tetteidért..
-Tetteimért?
- Pontosan..
- Nem tettem semmit. - nézett rám értetlenül
- Épp ez az. Semmit sem tettél csak elmentél s későn akarsz visszajönni.. Nem szólt semmit csak bámult maga elé.
- Menni akartál hát engedlek már. Viszlát. - s hátraarccal boldogan elsétáltam.

A zongora mellé ült s remegő kezeivel egy dallamot kezdett játszani. Ismerős volt de mégis valahogy más. Ezúttal a zongora a szívem volt mit megszólaltatott valaki végre teljesen másképp s gyomromban a pillangók új életre kaptak. Talán még van remény.

Amikor hatalmas szemeivel rád néz s nem érted mit lát benned mit más nem... Elbizonytalanodsz vajon mit lát? Jót vagy rosszat? Elítél vagy megszeret? Szemembe néz és a jövőm látom. Visszanéz rám s csak remélhetem te is azt látod amit én. Ez egy kötelék mit senki sem érthet...még mi sem.

Egy újabb szál cigaretta a kezemben. Ahogy fújom a füstöt s figyelem útját a semmibe irigyelni kezdtem. Bárcsak én is elszállhatnék így az univerzum rejtélyeibe. Megtudhatnám mi rejtőzik a sötétség és a világosság mögött. Mik a jó és rossz tettek. Milyenek igazából az embereket vezérlő célok. Mi lett azokkal kik elmentek közülünk már, és megmutatják nekem a tündérek azt a bizonyos  "Mi lett volna ha másképp történik.." dolgot...

Tömeg.. Megformál vagy kitaszít. Ha magába olvaszt túl egysíkúvá válsz, ha ellök magától túl egyedül vagy. A tömegben amit egy ember mond azt mondja a többi. Ha egyedül vagy azt mondasz amit akarsz. Ha a sokaság része vagy csak alkotó elem vagy. Ha magányosan élsz maga az alkotó vagy... Hidd el nem baj ha a tömegből kilógva éled életed.

A Föld kerek én ember formájú vagyok, a kocka kocka, a téglatest téglatest, a gömb gömb. Tények mik megdönthetetlenek évtizedek óta... Kíváncsi lennék mi történne akkor ha jönne egy illető s mindezt meghazudtolná. Lelövetnék? Mágiára küldenék? Magányosan halna meg? Pszichiátriai esetnek nyilvánítanák? Mindenesetre elítélnénk s azt mondanánk hazudik. De mi honnan tudnánk, hogy igaza van-e? Éltünk akkor mikor ezek a megállapítsuk születtek? Nem. Mindenkinek van joga azt hinni amit akar.

Mikor és hol? Nem tudom. Az idő, a hely, az univerzum csupán egy fogalom ami által elhisszük, hogy léteznek. Mi van akkor ha mi sem létezünk csak agyunkkal elhitetjük s bebeszéljük neki, hogy igen is vagyunk?

Hiszek-e a sorsban?

Nem tudom... Egy véletlenszerű találkozás, jó időben jó helyen lenni.. ez mind valaminek a műve, de hogy minek azt nem tudom. Valami ismeretlen nálunk nagyobb erő tette. Lehet ezt hívjuk sorsnak, de amúgy ez az élet, talán. Hisz akkor élünk ha másképp történik minden mint ahogy elterveztük.

Emlékszel még a kisujjeskükre és kibékülésekre? Szent és sérthetetlen volt az "Így görbüljek meg, ha hazudok", de rákellet jönnöm a gerinctelen ember bármeddig megtud hajlani és a kisujjunk összekulcsolása nem hatja meg a felnőtteket. Elfelejtődik a kötelék és egymáson áttaposva menetelnek az állítólagos cél felé.