Mikor történt?

A metró ablakáról a tükörképem nézett vissza rám, mögötte pedig a sötét fal sietett.
Végignéztem rajta és nem ismertem meg.
A szemei sötétek voltak.
Az arca beesett.
A kezei szinte alig szorították a korlátot, szinte erőtlennek titulálnám.
A haja egyben. A ruhája passzol.
Kívül stimmel.
Valami még is ordítja, hogy elromlott, és nem a metró ajtaján lógó cédulára gondolok.

Eltűnt a tükörkép, és a nő a háttérben az állomás nevét motyogta.

Újra feltűnt a hasonmás.

Az arcomhoz értem és ő is ezt tette.

Mégsem ismertem fel.
Nem éreztem, hogy ennyire romhalmaz lettem.

just speak.

Miért nehéz a beszéd?

Egymás után rakod a szavakat.
Nem kell összekötni.
Csupán mondani ami a fejünkben van.
Nem számít ha az egész egy kavalkád. Ki lehet bogozni.

A lényeg, hogy kinyissuk a szánk és elkezdjük. Álljunk végre szembe a másikkal és csak beszéljünk.

Annyi időt pocsékolunk arra, hogy azon gondolkodunk vajon mit gondol a másik... inkább nyögné ki a másik, és lépnénk már tovább.

ELÉG!

Nem hiszem el, hogy másoknál nincs egy limit, mikor azt kívánja bárcsak mindenki felrobbanna.

Amikor a tűréshatár szélére ér és csak ordítani akar, teljes torkaszakadtából.
Ezt akarom tenni.
Mindenből elég.

Elég az emberekből.
Elég a beszédből.
Elég a játszmákból és hazugságokból.
Elég, hogy mindent én fejtsek meg.

Őszinteséget akarok.
Tiszta gondolatokat.
Csendet.
Egyedül létet.
Tök mindegy mit csak végre nyugodjon le minden.

Békét önmagammal.

Szörny.

Előjött az ágyam alól a szörny, és most nekem panaszkodik, hogy fásult és depresszív, meg hogy már a félelem sem a régi.

Simon Márton

A szörny is rájött, hogy a helyét átvették. 

Már ő sem azért van az ágy alatt, hogy rémisztgessen bárkit is. 

Azért van ott, mert fél. 

Kinézett és meglátta, hogy nála rosszabbak vannak odakint és azóta sem mer kijönni. 

Egy perc csupán..

Ahogy ott ültem és mindenki beszélt hozzám, egyre távolabbinak éreztem a hangokat és ezt az egész világot. Úgy éreztem valami magába szippant és eltűnök. Pedig még mindig ugyanazon a kanapén ültem.

Kiabálni akartam, hogy mindenki fejezze be. Csupán csendet akarok, és egyedül lenni. Megszabadulni mindentől, ami rám nehezedik és elfelejteni legalább egy percre, hogy minden döntés egy lavinát indít el.

Egyetlen percet kérnék, csak ettől a rohadt élettől mikor senki sem kér számon. Senki sem szól. Senki nincs csak én. Egyetlen percet mikor engem sem érdekel, hogy más mit gondol.

Egyetlen perc szabadság sem jut életünk során?

Csak akarom.

Akarom, hogy igazán megismerhess. Akarom, hogy lásd az őrült oldalam. Akarom, hogy lásd, milyen vagyok, mikor szelíd vagyok. Akarom, hogy lásd, mikor mindent szétzúzok. Akarom, hogy lásd, mikor mindent rendbe rakok. Akarom, hogy lásd mennyire kettéhasadtam. Akarom, hogy belásd, szörnyű vagyok. Akarom, hogy felismerd bennem az elmebajt, hogy észrevedd odabent minden összevissza van. Akarom, hogy mikor darabokra esek, összerakj.

Akarom, hogy mond így is kellek. 

Érzelem nélkül.

Mostantól kezdve egy csomó finom érzelemnek le fogom vágni az ujjait, át fogom metszeni a csuklóját, hogy ne tudjanak felmászni, és ne süllyesszék el a szívemet.

André Gide

Elmúltak. 

Ránézek valakire és csak az embert látom. Nem vált ki semmilyen érzést. Mintha kitépték volna a lelkem. 

Mégsem kényelmetlen. Nem tűntek el a színek, egyszerűen csak mindenem azt ordítja hagyjatok békén. Ne bántsatok! Ha nem érzek, nem sérthetnek meg. 

Elhatárolom magam. Szöges kerítés öt méterre körülöttem. 

MAGÁN TERÜLET!

Árammal védett terült!

Ne ismerj meg! 

Visszajátszás.

Mikor találom már meg végre a tovább gombot.
Becsukom a szemem és mindig ugyanonnan kezdem.
Olyan, mint egy mentett videojáték és sosem sikerülne eljutnom a következő mentési pontig. Mindig túl korán fogy el az életem.
Fantáziálnék, hogy mi lehet az a tovább, de a képzeletem nem terjed ki rá.

Mindenemet lefoglalta. A memóriában nincs több szabad terület...

"kocka" társadalom.

Maradjunk annyiban, hogy az emberiség rohad.

A generációm romlott. A következő már szinte halott.
Nem élnek?
A szó első értelmében, de. A szívük dobog és lélegeznek.
A további szinonima használatában pedig igen csak kételkedem.
A telefon és a képernyő mögül nézik a világot.
Ahelyett, hogy nézné az eget lefényképezi és megosztja.
Ez az egész egyre jobban el van cseszve.
Eltűnnek az emberek közti kapcsolatok.

"Ismerlek?
Megböktelek Facebook-on. "

"Szépnek gondolod magad?
Nem tudom, mert az előző képem csak 99 lájkot kapott."

Mondanám, hogy ezek csak a szélsőséges példák, de a szélsőségek manapság általánosságok lesznek.

Bohóc.

Ha az előadásnak vége a bohóc lemossa a sminket és előkerül az ember.
Mikor lejön a porondról kiengedi a mély levegőt és a tüdeje felszabadul.
A teste összeroskad és a festéket már a könnyek mossák.

Tökéletes látszatot mutatott. Tökéletes hamis nevetést csalt az emberek arcára, de amint megfordul a nézőtér elhallgat és a humorista is pihen.
Abban a csendben benne van a fájdalom és az erővétel amit a következő vicces mozdulathoz gyűjt és a nézők erőlködése, hogy egy percre elhitessék, hogy igazán nevetnek.

Jump ?

Egy szó nélkül. 

Kötéllel a lábamon. 

Sikítani a nagy semmibe.

A szél az arcomba vágja magát. Pofátlanul közel rámosolyognék az aszfaltra majd visszarántana a kötél. 

Pont, mint mikor nyíltan kacérkodunk valakivel még repülés közben visszapillantanék rá és magamban gondolnám, hogy nem kapsz meg. 

Érezni az adrenalint a véremben ahogy szétárad mindenhol és a másodperceket óráknak érezni. 

Akarom érezni, hogy egyszer én irányítom ezt az egészet és nem Ő engem. 

Ami a fejemben van.

https://www.youtube.com/watch?v=MRPp-WzeuxY&spfreload=10%20Message%3A%20Unexpected%20end%20of%20input%20(url%3A%20https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DMRPp-WzeuxY)

Shit.

Sz**ni bele.

Olyan könnyű lenne.
Annyira egyszerű és magától értetődő.
Olyan.... kényelmes.

Még is annyira gyáva és meghunyászkodó dolog lenne, hogy hánynom kellene önmagamtól, ha a testem és lelkem azt mondaná sz**j bele.
A tükörképem szembe köpne, és azt ordítaná GYÁVA.
Mindenem ellenkezne ellenne, de néha még is azt érzem annyival jobb lenne ebbe menekülni, mint mindig szembe menni mindennel.