Ahogy ott ültem és mindenki beszélt hozzám, egyre
távolabbinak éreztem a hangokat és ezt az egész világot. Úgy éreztem valami
magába szippant és eltűnök. Pedig még mindig ugyanazon a kanapén ültem.
Kiabálni akartam, hogy mindenki fejezze be. Csupán csendet
akarok, és egyedül lenni. Megszabadulni mindentől, ami rám nehezedik és
elfelejteni legalább egy percre, hogy minden döntés egy lavinát indít el.
Egyetlen percet kérnék, csak ettől a rohadt élettől mikor
senki sem kér számon. Senki sem szól. Senki nincs csak én. Egyetlen percet
mikor engem sem érdekel, hogy más mit gondol.
Egyetlen perc szabadság sem jut életünk során?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése