2013. január 30., szerda

A gondolat felettünk áll. Feletted, felettem és mindenki felett. Ha arra gondolsz, hogy a napod, szép és tökéletes lesz, már adsz egy esélyt, hogy az legyen. Talán a szüleim hibája, hogy így gondolom, mert túl sok optimizmust kaptam tőlük, de nem bánom. Ajándéknak vélem, mert míg én mosolygok mások sorra törnek össze a nyomás alatt. Hiába magyarázom nekik, hogy ne idegeskedjenek minden miatt. Nem értik. Azt mondják, én vagyok naiv és majd ezt ki fogják használni. Honnan tudjátok, hogy már nemtették? Csupán, mert nem gubóztam, be és bőgtem át napokat? Higyjétek el kapom a pofonokat én is csupán, csak nem mutatom. Nem mutatom, mert nem látom értelmét, hogy szomorú legyek. Nem látom értelmét, hogy mások rontsák el a napom.
Mi tesz boldoggá?
  Egyszerű! Ha valakinek mosolyt csalok az arcára, megnevettetem. Nem tudom megmagyarázni miért, de az bennem egy furcsa emberfeletti boldogságot vált ki. Csak azt kívánom mindenki ismerje ezt meg. Mert tudom ez az igazi boldogság, mert érzem. Érzem a gyomromban, a lábaimban, kezeimben, mindenemben. Soha sem fogja felülmúlni ezt az örömet semmi. Mert ha miattad mosolyog valaki jó ember vagy!
Azóta a nap óta...
  Minden reggel 5 perccel előbb kelek, hogy csendben, törökülésben, egy megnyugtató melódiára csak ki és be lélegezzek, csak, hogy ne gondoljak semmire. Működik... feldolgozom minden reggel és a magamba zuhanásból az alatt az 5 perc alatt visszatérek az életbe. Mindegyik 5 perc alatt más gondolatok rohannak végig a fejemben, de nem emlékszem rájuk, mert hagyom őket tovább szaladni.
Azóta a nap óta, hogy  kitörtem és nem tudtam el viselni senkit tudtam nem akarok még egyszer olyan lenni.
Sajnálhatnám, hogy nem mindenki szerint vagyok szép. Sajnálhatnám, hogy nem vagyok 40 kg. Sajnálhatnám, hogy az arcom nem rejtem el 1 tonna smink alá. Sajnálhatnám, hogy a hosszú hajam levágattam rövidre. Sajnálhatnám, hogy szemüveges vagyok. SajnálhatNÁM, de nem teszem. Nem fogom azt sajnálni, hogy én annak akinek szép vagyok egyben különleges is. Nem fogom sajnálni, hogy a sorba nem épp passzolok. Nem fogom sajnálni, hogy az emberek elkerekedett szemekkel nézik lépteim, mert néha botránkoztatok. Nem fogom sajnálni soha sem, hogy a szüleim olyannak neveltek aki stílusos, kemény, ésvan önálló gondolata!
Miután elhagytam rájöttem nem csak úgy lehet szeretni, hogy feladom mindenem és elvesztem a mindenem. Szeretni úgy is lehet, hogy mindenem megmarad. Maradnak barátaim, és életem. Sőt mi több nem csak, hogy lehet így szeretni hanem szerintem csak így lenne szabad. Amióta Őt eltüntettem az életemből nem viselném el újra azt a kapcsolatot amiben megfojtanak és a szabadidőm összes percét vele kell töltenem. Persze megtenném, de akkor sem csak Ő marad. Akkor is léteznek barátok, család és egy magán élet.


Egy hang, Egy mozdulat. Egy tekintet. Egy dal. Egy színdarab. Egy mosoly. Egy film. Egy illat. Egy...bármi kizökkenthet a szokásos rutinból és megállíthat egy percre. Bármi elindíthat benned egy gondolatok amiből egy egész elmefuttatás alakul ki. Ez a legjobb az egészben. A semmiből, létrejön valami. Minden nap, minden percben. Értékelni kell minden megszületett percet.



Vannak olyan szavak amiket ha meghallasz nevetned kell és rajtad kívül csak páran értik miért. Ezek olyan szavak amik egy beszélgetés során más értelmet kaptak. Ezek azok a szavak amik röhögőgörcsöt váltanak ki az emberből a folyosó közepén, és ezek azok a szavak amiknek már csak a gondolata is megnevettet. Ezek olyan szavak amit a barátok vágnak egymás fejéhez, de rajtuk kívül más nem érti. Ezek azok a szavak amik a barátságot jelzik.

2013. január 29., kedd


Rengeteg káros szenvedély van, és a legtöbb rendelkezik legalább eggyel, de az is biztos, hogy egynél többel is. Néha kár, hogy a tanulás, takarítás, figyelem, munka, reggeli kelés nem sorolható a szenvedélyek közé. Hisz néha a könyvek fölött ülve is néha inkább hátra vetném magam az ágyra, kinyitnám az ablakom és rágyújtanék, és csak hagynám a gondolataim rohangálni. Mert amikor egyedl vagyok és rágyújtok ihletet kapok. Ötletek ezrei rohanják, meg az agyam. Alkotni akarok valamit, és nem a könyveim Times New Roman stílusú 12-es méretű betűit magolni.

Amikor visszagondolsz a múltra, és szépen araszolsz a jövő felé, figyeld meg hny ember válik láthatatlanná majd tér vissza aztán újra eltűnik. Olyan sok ilyen ember van..pedig ezeknél az embereknél azt kívánnám bárcsak mindig meghallgatna, de ezek csupán ilyen egy.két napos fellángolások, majd újra csak hanyagolni kezd. Ha meglát eszébe jutsz, de amúgy semmi...te pedig néha délutánokat töltesz azzal, vajon mi hiányzik belőled, hogy nincsenek mindig ott páran...


Sokan kérdezik, miért barátkozom azzal, ki régebben megkeserítette az életem. Még anyám sem érti. Azt mondják önkínzó vagyok. Pedig nem. Neki állhatnék nekik magyarázni, hogy nem Ő volt a hibás, hogy utált és nem is én, de nem teszem. Hisz valószínű akkor is egymás mellett kötöttünk volna ki, ha magam miatt utál. Nem ismert egyszerűen ennyi. Annyian eltudunk ítélni látatlanban embereket, nem is sejtve mit rejtenek igazán. Ezért nem hibáztathatok senkit. Emiatt nem vehetem el senkitől sem a jogot, hogy megismerjen.
  Tehát ha azt kérdezed, miért barátkozom régi utálóimmal, egyszerű a válaszom.
        - Minden érmének két fele van. Mi látjuk az írás részét, más pedig ismeri a fej részét. Ha adsz esélyt, hogy lásson és ismerjen is nem csak nézni fog hanem látni is.


Ha nincs rád ideje, nem vagy elég fontos neki. Ha nem jutsz neki este eszébe annyira, hogy írjon, pótolható vagy számára. Ha kibírja, hogy ne lásson és ne halljon felőled, hidd el nem éri meg azt a sok gondolatot amit te rá fecsérelsz. Hidd el nem érdemli meg azt a sok időt amit rá várva töltesz. Inkább erősödj meg és ne hagyd a kísértésnek, hogy te keresd. Ne add meg neki azt az örömöt, hogy lássa érdekled. Ha kell gázolj át rajta. Légy semleges vele. Ha így sem kergeted az őrületbe és nem keres. Tegyél le róla! Akkor nem ér annyit, hogy az igazi éned megismerje.
Vajon hova tűnnek azok az apró holmik miket elhagyunk? A rengeteg páratlan zokni, radír, toll hullámcsat, hajgumi? Mégis melyik univerzumban kevereghetnek épp? Hisz ha az egész szobám és az összes táskám is kiforgatom sem találom meg őket többé. Mi nyeli el őket, hogy így eltudnak tűnni? Ha valaki tudjon kérem szóljon. Néha én is szívesen eltűnnék így..


     

2013. január 28., hétfő

Vannak azok a napok mikor rádöbbenünk dolgokra...ez is egy ilyen nap volt. Rádöbbentem, hogy nem éri meg haragudni, apróságokért összeveszni. Hiszen mulandók vagyunk. Ahogy ez az egész Föld is és a világ is. Nem éri meg duzzogni és megsértődni, mert nem biztos, hogy lesz időnk bocsánatot kérni. Fel kell fognunk, hogy minden eltűnik egyszer és semmivé lesz. Semmi sem lehet örökre a mienk. Addig kell élveznünk míg nálunk van, mert ha nem tesszük nem is élünk.
Folyton megrémít a gondolat, hogy újra összeesem. Néha éjjel csak fekszem az ágyon és bevillan a kép, az érzés ahogy esetlenül, tehetetlenül a föld felé kezdek esni...és már el is sötétedik minden, és csupán már az ébredés képe van meg. Szinte pánikolni kezdek és eluralkodik testemen és fejemben újra és újra lejátssza a pillanatot...nem tudok elaludni. A rettegés nyert, agyam pedig behódolt. Fél másnap reggel nem lesz szép az ébredés, úgy dönt inkább nem hunyja le szemét. Reggelig szinte csak perceket alszom, s mikor már öltözöm döbbenek rá mennyivel erősebb is a félelem...
Amikor ülök a gép előtt és lassú, halk zongora szól a fülemben hallom ahogy gépelés közben nyomom le a billentyűket. Ez a hang megbabonáz.. Nem tudok másra figyelni olyankor, csak a betűkre és, hogy ait gondolok azt minél hamarabb leírjam még mielőtt tovább száll. Mindig félek a gondolataim egy nap eltűnnek és csak egy üres váz maradok. Félelmetes számomra e gondolat, hogy egy nap a billentyűzet csattogásának hangja csupán emlék marad.


2013. január 27., vasárnap

Tegnap este nem bírtam aludni, pedig fáradt voltam. Így hát csak bámultam a plafonom és azon gondolkoztam mi az az őrült vágy ami felé hajt. Hisz tudom, hogy a szívemre nézve veszélyes. Tudtam tilosban érnék vele. Mikor eszembe jutott a kedvenc sorozatom egyik szereplője. Chuck Bass. Hirtelen megvilágosodás ért. A férfi ideálom megtestesítője. Veszélyes és édes. Őrültség ez az elmélet, de végig gondoltam a két viselkedést és egyezett. Tudtam már mi hajt ennyire felé... Csupán egy vágy. Egy gyermekes elhatározás, hogy meg kell találnom azt ki pont úgy viselkedik mint Ő.
Te és én 10 év múlva:

  Te 27 leszel.
  Én 26.
  Te egyedül ülsz majd egy poros bárban a pultnál cigaretta füstbe burkolózva és tömény alkoholba fojtva rég elveszett álmaid, mit a pultosnak minden éjjel elmesélsz félig részegen.
  Én  az egyetemi diplomámat veszem át.
  Te egyedül töltöd minden napod.
  Én minden nap mosolyogva köszöntök mindenkit.
  Te visszagondolsz a gimnáziumra, hogy az volt a fénykorod.
  Én előre nézek, hogy tovább haladjak álmaim felé, de a múltam sem árnyékolja be a jelenem.
  Te valamelyik cég irodájában papír munkákkal töltöd a munka időd.
  Én pedig amit mindig is akartam pszichológusként kezelem azokat kik úgy kezdték, mint te.
  Te egyedül leszel.
  Én pedig mindenkivel.
Látod ez lesz az örök különbség köztünk. Te mindenkit eltaposol magad mellől én pedig örökre megtartom kikre számíthatok. De nem árulom ezt mind el neked, meg tartom magamnak s inkább megnézem míg egyedül rájössz.

Azt hittem soha sem leszek képes gyűlölni, mert nem akartam. Én szeretni akartam mindenkit... aztán jött Ő és bebizonyította, hogy vannak azok az emberek kik elérik, hogy kikelj magadból és rájöjj az élet, a föld nem létezhet úgy, hogy mindenkit szeretsz. Megtanított, hogy egy nap alatt fel lehet lobbantani a szerelmet és egy nap alatt porrá lehet égetni a gyűlölettel. Teljesen kikeltem magamból az utálat miatt. Felnőttem és tudom azt sem érdemli, hogy gyűlöljem.

Amikor meggyújtom és elkezd sárgásan izzani, beleszívok és már is tör elő a füst belőlem. Káros szenvedély, de gyönyörű. A füst rengeteg alakot tud felvenni majd tovatűnni. Talán nem is a cigarettát szeretem, csupán elvarázsol a füstje és a sárgásan izzó parázs a végén. Pár perc míg elszívom, de olyankor nyugodt vagyok. Olyankor nem gondolok semmire csak ki-be lélegzem és csupán vagyok. Nem vagyok függő csupán alkalmi partnerem a dohány, de mikor egymásra találunk lenyugszom, s nem figyelek a világra.
Nekem a szüleim azt mondták ha kapok valakitől egy második esélyt azt mindennél jobban becsüljem meg, mert harmadik már semmiképp sem jár. Így én is adtam második esélyt, de buta voltam, mert adtam harmadikat is pedig anya is megmondta az senkinek sem jár. Aki nem becsüli a másodikat az sosem fog megváltozni...és igaza lett. Csupán kihasználta, hogy kapott még lehetőséget, de nem, hogy javult volna csak még rosszabb ember lett. Elérte, hogy szeretetem iránta mély gyűlöletté változzon. Mégis hány ember képes erre? Aki képes rá az pedig még is miért? Miért jó az ilyennek, hogy mások életét derékba töri és kegyetlenül tovább sétál? Az ilyenek mikor kapják meg az élettől a pofont? Az önző emberek kik csak magukat szeretik mikor maradnak egyedül? égis mikor kapják vissza azt a sok rosszat mit okoztak?

Halál... ez a szó örökre rettegett lesz. Hisz hatalma van... Mindennap jár-kelsz, eszel-iszol itt vagy..aztán egyszer csal már nem vagy itt. Sohasem állunk készen arra, hogy elragadjon, de úgy is megteszi. Csendben lépked felénk napról napra közelebb érve majd egy másodperc alatt kivégez. Nem alkudozhatsz vele, ha már előtted áll. Ha már látod vége... Azt hisszük sok időnk van, pedig nem. Láthatatlanul kerül közel hozzánk s hátulról ragad el. Egy percig fáj...aztán, mintha toll pihe lennél lebegni kezdesz s eltűnsz a csillagok közé..

2013. január 26., szombat

Olyan ez, mint egy idióta sakk játszma. Egyszer te adsz sakkot aztán én neked... nem jön ki sose a sakk-matt. Ahhoz túl makacsok vagyunk. Az a baj, hogy sakkban sosem voltam jó és most is csodálom, hogy eddig eljutottam, de melyik lesz az utolsó sakk és kié? Melyikünk bábui dőlnek le hirtelen, egyetlen lépéstől? Melyikünknek kell új táblát találnia? Egyet tudok én nem hagyom, hogy nyerj. Vagy én vagy döntetlen, de mindkettőnk utál veszteni... Azt hiszem hosszú befejezés lesz.

2013. január 23., szerda

Néha az ránt ki minket a sötétségből kiről nem is gondolnánk és az ránt bele kitől a megmentést várjuk. Olyan volt mint egy hatalmas pofont kapni. Leütöttek és padlóra kerültem. Mindenki lábnyomát a hátamon éreztem. Bezárva egy szobában feküdtem és vártam, hogy valaki kinyissa, de nem jött senki. A napok csak teltek lassan talán egy hét is elmúlt, majd zörögni kezdett az ajtó, szemem felcsillant, szinte láttam magam előtt az arcot az ajtó mögött. Kinyílt, de más állt ott... Abban a percben ismét éreztem az öklöt a gyomromban, mert rájöttem kit jónak hittem az rántott le megint a mélybe...
A puzzle lassan tökéletesen helyre áll. Az utolsó darabokat keresem és úgy érzem, hosszú ideig el fog tartani, de nem érdekel, mert ha teljes lenne tudom azonnal széthullana. Inkább élvezem a töredékét és szépen lassan építem tovább. Ha sietve kutatnám tudom a meglévő darabokat csak összekuszálnám.
A lejátszóban elindul egy dal ami rá emlékeztet, aztán egy másik ami másra. Lassan minden szám emlékeztet valamire. Néha kitépem a fülemből a fülhallgatót a zene hallatára néha pedig nyugodtan végig hallgatom és mosolyogva gondolok vissza mik akkor történtek. Minden olyan labilis. Minden attól függ milyen kedvünkben vagyunk. Olyan mintha nem is mi irányítanánk. Minden befolyásolja a hangulatunkat. Olyan dolgok is amiket nem irányíthatunk.
Állj ki a világ elé és ordítsd, hogy leszarod! Ordítsd, hogy nem érdekel az Ő játékszabálya! Ordítsd, hogy te más leszel! Ordítsd, hogy neked más a fontos! Ordítsd szét, hogy mindenki szeretsz, azt is ki gyűlöl! Ordítsd szét, hogy béke van benned! Ordítsd szét, hogy a háború kegyetlen! Ordítsd, hogy a világ tönkre tesz! Ordítsd, hogy mindenki meg tudja fáj mit látsz, de nem tehetsz ellene...
Nem elfelejteni kell, hanem együtt élni vele. Együtt élni, hogy része volt az életednek. Együtt élni azzal, hogy Ő is segített azzá lenned mi lettél. Míg gyűlölöd gondolsz rá. S míg gondolsz rá nem lépsz tovább. Jobb ha megszokod s semlegesen átnézel rajta, mint bosszút forralva felőrölni napjaid. Köszönj neki, s mosolyogva sétálj tovább. Ennél méltóságteljesebb nem lehetsz. Nem őrjönghetsz, mint egy kis gyerek aki nem kapott fagyit. Fel kell nőni s elfogadni nem lehet minden a miénk.
Ha összetörve, párnák közt kócosan fekve nem kellek. Másképp se keljek! Fogadd el a nők sokszor törnek össze, s hagyják el magukat pár percre. Ha azokban a pillanatokban nem akarsz velük lenni, hagyd őket békén az összeszedett perceikben. Ha nem akarsz jobban a nő mellett lenni, mikor látod szüksége van rá, ne közelíts felé. Ha nem vagy így valakivel akkor nem érdemled meg, hogy akkor lásd mikor ragyog.

http://becki-life.blogspot.hu/

Ez egy másik blogom. Remélem ennek is lesz egy pici nézettsége. :)

2013. január 22., kedd


 - Lennél szerelmes?
 - Voltam már...
 . Nem ezt kérdeztem.
 - Most? Per pillanat?
 - Igen.
 - Nem...
 - Miért?
 - Csak csalódást okoznék. Sokat bántott a szerelem és most végre szabad akarok lenni.
 - A szerelem nem ad szárnyakat?
 - Csak feltételekkel. Azok pedig nekem most túl kötöttek.
 - Szerelem nélkül is lehetünk boldogok?
 - Anélkül talán még jobban, mint vele... - s vissza gondoltam a számtalan pofára esésemre.
 - Akkor én nem leszek szerelmes.
 - Én is ezt mondtam...
Sötét éjjel volt mikor sétáltam haza és szakadni kezdett a hó. Mindent feketeség borított csak a fehér zuhanó foltok látszottak. Amikor az arcomhoz értek jéghidegek voltak majd, elolvadtak és lefolytak, mintha könnyek lennének. Sírt helyettem az ég. Sírt, mert látja milyenek lettünk. Sírt, mert csak a rosszat látja. Sírt, mert a világ minden részt megfertőzi a pénz. Sírt, mert nem ismerjük a mosolyt..mármint az igazi szívből jövőt. Sír, velem együtt, mert fél a világ tönkre megy...
Ahogy az ujjai a zongorán játszottak, szerelmes lettem. Szerelmes lettem a dalba amit játszott. Nem tudtam mi az, de csak becsuktam a szemem és szinte magam előtt láttam a billentyűk mozgását... megnyugtatott. Mindent elfelejtettem míg játszott. Mikor abba hagyta mág csukva hagytam a szemem, de tudtam, hogy rágyújtott. Éreztem a cigaretta szagát, és szinte hallottam ahogy beleszívott a cigibe. A zene teljesen megnyugtatott és csak irigykedni tudtam bárcsak én is elvarázsolhatnám vele az embereket. 


Szemei valami természet feletti erővel ruházták fel Őt. Akárhányszor rám nézett elfelejtette velem, hogy Ő tilos nekem. Egy pillantásába került, hogy elérje ne számítson más csak Ő. Míg meg nem ismertem... A szemek mögött csupán egy olyan ember volt, ki felfogta hatalmát és kihasználta. Mikor megismertem szemeinek ereje megkopott, s olyan volt, mintha kiszívták volna belőlük a ragyogást, pedig csak az én szívemből tűnt el a csillogás. Másnak láttam, mert úgy akartam. Azt akartam, hogy más legyen, de minden színész leveti műsor után jelmezét....



Veled szemben ülök, de rád sem nézek. Vidáman nevetek, s ügyet sem vetek rád. Viszont mikor látom az arcod, látom nem vagy boldog s magamra haragszom. Magamra, igen. Ostobaság mi? Még is hibásnak érzem magam, mert nem sajnállak eléggé ahhoz, hogy fel álljak és odasétáljak. Nem bánt eléggé ahhoz, hogy megkérdezzem minden oké.? Tudom ez nem hiba, de mégis... Úgy érzem gonoszság, hogy én boldog vagyok, te pedig sötét napjaid legmélyét éled.






Mindenki csak áldozat egy Sors nevű játékban. Nem kaptunk controlt hozzá mint a videojátékokban. Semmit sem irányíthatunk. A gondolataink is előre megírt párbeszédek, csak mi nem tudjuk. Önálló döntésünk nincs, megszületünk s halunk. Ennyi a forgató könyv. A szövegkönyv néha  eltér, de amúgy olyan az egész, mint az unalmas sablon amerikai filmek.



2013. január 16., szerda


Nem foglalkozom azzal, hogy tönkre tegyelek. Látom én, hogy megy az neked. Segítségre nincs szükséged és nekem is kényelmesebb a fotelből nézve. Az összes háborúból én jöttem i győztesen, bár te ezt nem érted... Nekem megmaradtak a barátok, te érzéketlenül hátba szúrtad mind, aki pedig maradt mind olyan lett, mint te. Azt hiszed büszkeség, pedig nem. Azt mondod, tudod, mennyien nevetnek rajtad még is csak élsz tovább ugyanígy. Néha már nekem fáj, ahogy mással bánsz...



Néha kell a csend. Néha kell a zaj. Néha kell egyedül. Néha kell mindenkivel. Néha kell a rend. Néha kell a káosz. Néha kell a jó. Néha kell a rossz. Néha kell minden. Néha kell a semmi. Néha igen. Néha nem. Néha oda. Néha vissza. Néha előre. Néha hátra. Néha mosoly. Néha könny. Néha sötét. Néha világos. Néha őrület. Néha nyugalom. Néha Ő. Néha más. Néha élet. Néha halál. Néha szeretet. Néha gyűlölet. Néha eső. Néha hó. Néha nap. Néha felhő. Néha akarom. Néha undorodom. Néha nézek. Néha bambulok. Néha értem. Néha csak vagyok. Néha...


A tükörképem reggel kócos. Este fáradt. Napközben nem látom. Sosem tökéletes, de mindig mosolyog rám. A tükörképem olyan, mint egy jó barát. Nem  beszél csak felbukkan és mosolyog. Ha akarom nézegetem. Ha akarom összetöröm. Sohasem haragszik.Mindig csak hallgat. Van, hogy csak ülök és farkas szemet nézek vele. Mintha csak várnám, hogy életre kelljen.
Tudni akarod. Tudni akarom! Tudni akarják. Pedig sohasem fogjuk. Sohasem fogjuk érteni ki, miért, hogyan kerül az életünkbe. Nem tudjuk meg soha se a kezdetet s a véget. Azt  sem tudhatjuk igazán mi megtörtént, hisz mindenki másképp látja. Mindenkinek minden más jelent. Ez a legfurcsább az egészbe... érteni akarjuk egymást pedig millió félék vagyunk és millió félét akarunk. Fel akarjuk fogni, hogy nincs tökéletes még is arra hajtunk..
Utálom az előítéleteket! Utálom, hogy a nevem sem tudod, de szidsz! Urálom, hogy nem ismersz, de eldöntöd rosszabb vagyok, mint Te.! Utálom, hogy a barátaid véleménye érdekel csak s az én történetem meg sem hallgatnád! Nem mintha elmesélném, mert hidd el, hogy nem hinnél. Utálom, hogy elvakult a társadalom és a pénz diktál. Vége van a régi szép időknek. Utálom, hogy pénzel szerzel barátot és az a menő aki mindenkit a szarban hagy, ha tényleg baj van! Utálom, hogy 18 sem vagyok, de mondhatom azt, hogy bezzeg a régi szép időkben... Taszít, hogy 10 évesek részegen fetrengenek! Taszít, hogy a sminkeddel több időt töltesz, mint a könyveid felett. Utálom, hogy az életed az interneten van és a valóságban egyedül vagy! Ami pedig a legjobban dühít, hogy a gyerekemis lehet ilyen elcseszett majd, ha nem figyelek!
Gondolkodtam és a ha most meghalnék csak egy dolgot bánnék igazán... hogy sosem találhattam meg azt ki betartotta volna az örökké szót. Sosem találtam, meg azt ki a másik felemet képviselte és, hogy a magán életem csupán egy óriási zűrzavar. Bár eszméletlen kíváncsi lennék kiből mit váltana ki a halálom. Ki az ki sírna, s ki az ki nem foglalkozna velem? Egyszer minden ember szeméből kialszik a fény, de utána is van valami? Tényleg jobb az utána való létezés? Tényleg figyelhetjük fentről kik lent szerettek? Tényleg mindig itt maradunk lélekben s összevissza vándorlunk s szerető szívek visznek magukkal? S mindezt egy összetört bögre indította el min a nevem állt..ilyen hát az emberi agy mindent tovább lát..

2013. január 15., kedd



Fegyverem a szemem és a mosolyommal ölök. A háborút én nyerem. Rácseszel. Ha szomorú vagyok mosolyom olyan savanyú, hogy kiszáradsz. Ha dühös vagyok mosolyom olyan éles, hogy elvágja a torkod. Ha boldog vagyok mosolyom olyan édes, hogy megmérgez. Előítéletem nincs. Szívem tiszta, s az utálóimon átnézek, mint egy ablakon.  Ha hátul vagy csókold meg a seggem és mosolyogj.!

Sosem fogom neki elfelejteni, hogy mit tett. Sohasem fogom elfelejteni, hogy miatta félek. Félek az árnyékomtól, a nézésektől, a gondolatoktól az emberektől...mindentől. Összetört s a a darabjaim is csak még apróbb darabokra taposta, majd sértetlenül tovább állt. Bezzeg én...hónapok munkája volt újra megtalálnom azt ki előtte voltam, s évek munkája lesz újra bízni idegenekben. Fel sem fogja, hogy lép át azok felett kiknek számított, de az üzenetem annyi:
   Légy boldog, és csak szánom az időt amit elcsesztem rád és kérlek vissza ne merj fordulni, mert már csak a hátamat láthatod.


2013. január 14., hétfő

Egyetlen szívességet kértem tőled minek betartásáért szinte könyörögtem... szinte könyörögtem, hogy hagyj tovább menni. Szinte ordítva kértelek, hagyj ki az életedből, ne hazudj tovább, mégis mindig vissza akarsz rántani. Nem hagyom! Nyernem kell, vagy mindent elvesztek. Nem te vagy már a fődíj, ezt értsd meg. Nem teszek már fel mindent egy lapra érted. Te sem etted értem soha én sem teszem újra. Lásd életre kel a rémálmod, jobb leszek, mint te s ez ellen nem tehetsz.
Néha egyetlen döntés ami hibává alakul rá nyomja a bélyegét az egész életedre. Vannak olyan döntések, mik jónak tűnnek aztán rémálommá alakulnak. Ez is egy volt közülük, és iszonyú nehéz szabadulni attól, mit rám bélyegzett ez az egész. Minél jobban el akarod tüntetni annál jobban ragaszkodni kezd, nem hagyja, hogy szabadulj, csak ha már az utolsó porcikáddal is utálod és akkor is csak talán, hogy sikerül...

Van egy álmom és ha bele is döglök végig csinálom. Annyi az egész, hogy jó akarok lenni. Jó azokhoz, kik mindig mellettem voltak. Minden vita és üvöltözés után visszarohanni hozzájuk és tudatni velük, hogy fontosak. Kik a nehéz napokon mellettem ültek sosem feledni. Annyi a vágyam, hogy kik tiszta szívükkel szerettek én is viszont szeressek. Csupán azt akarom ki eddig velem volt örökre maradjon..,!


Azt hittem ha kedves leszek majd nem bánt senki. Működött, egy darabig... Az élet megmutatta, ha kedves vagy csak kihasználnak. Ha kedves vagy úgy is hátba támadnak. Ha kedves vagy, csupán több lehetőséget adsz, hogy bántsanak. Módszert kell váltanom, pedig nem akartam... nem hagyhatom magam. Ha hagyom a földön végzem és nem hagyhatom, hogy ismeretlenek végezzenek ki.Unom a jópofa szerepét, ki mindenkihez jó arcot vág. Betelt a pohár és túl is csordult. Nem hagyom tovább, nem lesz olyan, mint Ők, de nem adom meg magam könnyen.



2013. január 13., vasárnap



Amikor az egyik barátod olyat tesz ami megváltoztatja az életét... Kezded felfogni, hogy telik az idő. Kezded érezni, hogy az évek szaladnak és próbálod végig gondolni mik történtek, majd riadtan feleszmélsz hány év telt el. Körülötted minden olyan gyorsan változik, hogy észre sem veszed, csak mikor valami túl más dolog történik, mint a szürke hátköznapok. Lehet ez boldog pillanat közben de könnyek közt is rájöhetsz az évek a fejed felett csak úgy elfutnak és nem hagyhatod, hogy a többi is csak teljen, mert egy év 365 nap és nem tudhatod hányszor 365 napod van még.


Vannak olyan emberek kik hibáznak... rengeteget, s te az első párat elnézed aztán elvárja, hogy a többit is. Nyújtod a kisujjad  és már a kezed akarja. Ez csupán ennyi. Mikor viszont a sarkadra állsz és készen állsz, hogy becsapd az ajtót, megijednek. Pedig már késő. Akkor már nálad van a kulcs az ajtóhoz és végleg képes vagy a múlt sötétségében hagyni, bár az elején senki sem fogja neked elhinni. Azt fogják hinni nem vagy jól és azt hiszik a nevetésed is szenvedés, de a lényeg, hogy te tudod minden a legnagyobb rendben és nem voltál még sohasem ilyen boldog.


2013. január 10., csütörtök

így visszagondolva rájövök, hogy fejben mindig tudtam, hogy mikor sétálok csapdába, de Ő a szívemet manipulálta, így mindig azt követtem. Pedig semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, hogy a kezedbe veszed az irányítást, kiállsz magadért, majd hátat fordítasz és bevágod az ajtót. Büszkeséggel tölt el és azt érzed az egész világ a tiéd és végre nem jön semmi olyan érzés ami a padlóhoz vágjon. Vannak akik magánynak hívják, de nálam marad csak szabadság.

2013. január 7., hétfő


 Eddig üres szavakat mondtam és kaptam, de rájöttem miért. Hisz azt kapom amit én adok és ha nem teszek valamit örökre csak az ígéreteket kapom és tettet semmit se. Nem tarthatok attól vajon  jó vagy rossz lépést tehetek. Nem tehetek mást csak valamerre lépek merre a szívem visz s amíg jókedvű vagyok addig azon maradok. Elvégre ha egy helyben állok sosem jutok el sehova. Nem várhatok egy állomáson, hogy hátha valaki arra vetődik. Fel kell vennem a bőröndöm és a következő állomás felé indulnom.!


Amikor fényképezek boldog vagyok. Nem számít, hogy tárgyat vagy személyt. Csupán az van bennem, hogy így megmutatok valamit belőlem valamit abból ahogy látom a világot. Az által eljuttatok valamit a világhoz amit ők nem élhetnek meg, mait ők nem láthatnak, mert mindenki más szemmel lát. Mégis olyan jó megnyomni a gombot és tudni megörökítettem valamit. Tudni, hogy ez engem tükröz vissza. Tudni, hogy az a kép egy pici rész belőlem.