A gondolat felettünk áll. Feletted, felettem és mindenki felett. Ha arra gondolsz, hogy a napod, szép és tökéletes lesz, már adsz egy esélyt, hogy az legyen. Talán a szüleim hibája, hogy így gondolom, mert túl sok optimizmust kaptam tőlük, de nem bánom. Ajándéknak vélem, mert míg én mosolygok mások sorra törnek össze a nyomás alatt. Hiába magyarázom nekik, hogy ne idegeskedjenek minden miatt. Nem értik. Azt mondják, én vagyok naiv és majd ezt ki fogják használni. Honnan tudjátok, hogy már nemtették? Csupán, mert nem gubóztam, be és bőgtem át napokat? Higyjétek el kapom a pofonokat én is csupán, csak nem mutatom. Nem mutatom, mert nem látom értelmét, hogy szomorú legyek. Nem látom értelmét, hogy mások rontsák el a napom.