Folyton megrémít a gondolat, hogy újra összeesem. Néha éjjel csak fekszem az ágyon és bevillan a kép, az érzés ahogy esetlenül, tehetetlenül a föld felé kezdek esni...és már el is sötétedik minden, és csupán már az ébredés képe van meg. Szinte pánikolni kezdek és eluralkodik testemen és fejemben újra és újra lejátssza a pillanatot...nem tudok elaludni. A rettegés nyert, agyam pedig behódolt. Fél másnap reggel nem lesz szép az ébredés, úgy dönt inkább nem hunyja le szemét. Reggelig szinte csak perceket alszom, s mikor már öltözöm döbbenek rá mennyivel erősebb is a félelem...