Néha az ránt ki minket a sötétségből kiről nem is gondolnánk és az ránt bele kitől a megmentést várjuk. Olyan volt mint egy hatalmas pofont kapni. Leütöttek és padlóra kerültem. Mindenki lábnyomát a hátamon éreztem. Bezárva egy szobában feküdtem és vártam, hogy valaki kinyissa, de nem jött senki. A napok csak teltek lassan talán egy hét is elmúlt, majd zörögni kezdett az ajtó, szemem felcsillant, szinte láttam magam előtt az arcot az ajtó mögött. Kinyílt, de más állt ott... Abban a percben ismét éreztem az öklöt a gyomromban, mert rájöttem kit jónak hittem az rántott le megint a mélybe...