Veled szemben ülök, de rád sem nézek. Vidáman nevetek, s ügyet sem vetek rád. Viszont mikor látom az arcod, látom nem vagy boldog s magamra haragszom. Magamra, igen. Ostobaság mi? Még is hibásnak érzem magam, mert nem sajnállak eléggé ahhoz, hogy fel álljak és odasétáljak. Nem bánt eléggé ahhoz, hogy megkérdezzem minden oké.? Tudom ez nem hiba, de mégis... Úgy érzem gonoszság, hogy én boldog vagyok, te pedig sötét napjaid legmélyét éled.