Mindig van valami..

Nem létezik tökéletes nap és tökéletes perc.
Valami midig árnyékot vet majd ránk és a háttérből készül lecsapni, de ha folyton ezen rágódnánk talán egyenes út vezetne a depresszióhoz.
Nem mondom, hogy engem nem akaszt, ki, hogy igazából soha semmi nem alakul úgy igazán jól és, hogy minden idő előtt ér véget, de nem tehetem meg, hogy folyton a miérteket és a mi lett volna ha dolgokon járjon az eszem, mert az élet így is folyton lehagy.
Túl gyors a tempója, pedig már így is futok mégis mindig előttem van és néha olyan, mintha csak messzebb kerülne.
Élvezi ezt a játékot, tudja, hogy ebben mindig nyer, hiszen neki az ideje végtelen a miénk véges.
Így hát a véges időmet nem akarom elpazarolni arra hogy ha elesek sírjak és gubbasszak a földön míg valaki fel nem segít.
Fel kell kelnem, mennem kell tovább, előre, felszegett fejjel és élni!
Mert nem vagyok hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy az élet elcseszett!
Mi tehetjük azzá ha gyengék vagyunk.