Színjáték.

Létezik, hogy egy ember éveken át megjátssza magát?
Másnak mutassa?

Elhitesse, hogy egy számunkra tökéletes ember?
Persze néha zavaros perceket okozhatott mikor önmaga is belekeveredhet a saját és megjátszott
személyiségébe, de létezik, hogy még ezt se vegyük észre?
Létezik, hogy valami egyszerűen ennyire elvakítson minket?
Én nem fogadom el, hogy erre azt mondják szerelem. A szerelemre azt mondjuk jó dolog, ez pedig hazugság csupán. Megjátszás és szemfényvesztés.
Aztán egyre több a furcsa pillanat és egyik napról a másikra meglátunk egy teljesen más személyt.
Ez hogy történhet?

Hogy is van ez, hogy az ember ugyanazt a személyt mennyei aurákkal körülvéve látja, hónapokon, akár éveken át, aztán egyszer csak, hirtelen vagy lassan, lehull a lepel, ott van az igazság pőrén, csupaszon, és nem értjük, hogy mitől voltunk oda.

Lángh Júlia