fogócskáznak, de csak ketten vannak.
Elkapja az egyik a másikat aztán már is az űzöttből lesz a vadász, aztán pát perc múlva újra csere.
Meddig lehet ezt élvezni?
Elvégre kiskorunkban is meguntuk egy idő után. Jobb esetben...
Nem csinálunk belőle jobbat? Nem adjuk fel?
Miért ekkora a büszkeségünk?
Miért nem akar már valamelyikőnk veszíteni?
Miért lett az ember ilyen rohadt makacs.?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése