Leülök melléjük és Ők beszélni kezdenek. Elmondják életük legmélyebb pontjait. Egyre több szinte idegen ember életének sötét óráit tudom. Kikészülök. Fogalmam sincs hogyan állítsam le ezt az egészet. Meg sem szólalok, mégis mondani kezdik. Nem attól őrülök meg, hogy elmondják, hanem, hogy közülük alig kérdi meg valamelyik hogy én hogy vagyok...az emberek száma kikben bízhatok rohamosan csökken. Megint mindenki szép lassan átgyalogol rajtam, mintha csak egy zebra lennék és hallanám a rajtam áthaladók beszélgetéseit. Kevés gyalogos áll meg és néz rám...