Bizonytalan.

Azelőtt nem féltem igazán a sötéttől. Addig mindig csak feszélyezve éreztem magam, de semmi több...

de most már úgy érzem összenyom és pár perc után kapkodni kezdem a levegőt. Az utcán folyton hátrafordulok, majd rohanni kezdek, csak hogy tudjam biztosan nem érhet semmi sem utol. 

Nem a magány miatt van, sokkal inkább, hogy olyan sebezhető olyankor az ember...minden érzékünk eltompul és olyan csend van mindenhol, hogy a falevél zörgése is gyors léptekre hasonlít. 

Nem is a sötét a legnagyobb baj hanem az érzés, hogy nem látsz tisztán és minden bizonytalan és valami oknál fogva belénk van kódolva, hogy ami bizonytalan az veszélyes...