A tükörképem néztem és próbáltam összehasonlítani mi
változott meg az elmúlt időben, hiszen most minden olyan más… kívülről szinte
minden ugyanaz, de ha a szememhez érek látom, hogy bent teljes a káosz.
Minden megváltozott.
A mai napig rohadtul fáj ha belegondolok, hogy nem
hívhatom fel az éjszaka közepén, de aztán eszembe jut, hogy ez az egész már nem
olyan, mint régen. Hiába küzdünk a változás és a felnövés ellen, akkor is
mindannyiunk életébe megtörténik, én csupán húzni akartam még az időt és élvezni,
hogy minden tökéletes.
Valójában csak nem akartam elfogadni, hogy valami
ennyire jó az is el tud tűnni, mert úgy éreztem így én is megsemmisülök. Azt gondoltam,
ha Ő elmegy engem is magával visz és részben igazam is lett…
Mivel
lényegében fogalmam sincs ki az a vadidegen, aki a tükörből bámul rám vissza.
Egy teljesen összezavarodott elméjű nőszemély, aki szeszélyes és
kiszámíthatatlan még jobban, mint régen és nem tudom, hogy akarok-e ilyen lenni…
néha igazán hiányzik az a régi én. Amikor még nem volt minden ennyire bonyolult
és nem gondolkodtam ennyit azon, hogy mi lesz majd később…
Azt mondják ez a felnövés folyamata, de nekem nem
tetszik. Én vissza akarom kapni a felelőtlen énemet, akit nem érdekelt úgy
igazán semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése