Vége lett valaminek… talán egy függőségnek. Talán egy
érzésnek… nem tudom, de hírtelen egyik napról a másikra eltűnt s nincs tovább.
Csak ültem ugyanígy az íróasztal előtt, mint ma és azt
éreztem valami már nem ugyanúgy megy tovább, mint eddig. Megszakadt egy
kötelék.
Kettétört egy barátság, de semmi gond.
Élek! Kiáltanám a világnak
hangosan, de nem teszem.
Fegyelmezem magam, mert belül tudom valójában már
régen vége, csupán az én agyamban még élt egy illúzió, hogy létezünk még, hogy
érezzük még mit barátságnak nevezünk… de ez mind tévedés.
Valójában nem volt
semmi. A fejemben létezett, de ilyen messziről nézve csupán beszélgetések
tömkelege, semmi több. Hogyan lehet így elfelejteni egy embert? Hogyan lehet
az, hogy az idő egyszerűen csak véget vet a dolgoknak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése