A nyár folyton kalandokat ígér. Mindig azt hiszem nekem is tartogat párat, de ahogy telnek el belőle a napok egyre bizonytalanabbá válok. Egy nap sem telik ugyanúgy, de mégsem zökkent ki az életemből. Nem vág fejbe. Nem lök fel. Nem csinál semmi különlegeset az életemmel...pedig én mindig várom. Várom, hogy a következő sarkon mikor lefordulok egy igaz szerelem talál rám. Vagy, hogy a következő oszlopnál az utcán egy új barát  áll...de nem. Ugyanazok az emberek, ugyanazok a léptek. Mintha folyton körbe körbe járnék. Tökéletes a kör, de mégsem elég élvezetes...hallottatok már ilyen nevetségeset? Örülnöm kéne, hogy minden jó, de nekem mégsem elég.