Érezted már magad úgy igazán átverve?
Mikor nem más csap be, mint a saját érzéseid… mikor egyedül ülsz a sötétben és elkezdesz gondolkodni, és ismeretlen helyekre jutsz el. Mikor azt hiszed, hogy most végre meg tudod majd magyarázni magadnak, hogy mi miért történt, és a végén még kuszább lesz az egész.
Azt hiszem, sohasem érthetjük meg önmagunk, és minél jobban akarjuk annál kevésbé lesz lehetséges. Mindig csak egy újabb gondolatra fogunk jutni, amit ezerfelé lehet bontani.
Talán tényleg csak a halálunk után láthatunk mindent egyben… bár mostanában egyre kevésbé hiszem, hogy a sötétségen kívül van ott bármi más is, de akkor még mindig csak annyi a kérdésem, hogy a gondolatainknak és önmagunknak vannak egyáltalán határi?
Létezik, olyan ahol vége van önmagunknak? Ha létezik, akkor az milyen? Mint egy szikla vége ahova, ha leülök, mindent felülről átlátok?
Még sem csak egy kérdésem maradt… már megint csak egy helyre lyukadtam ki ahonnan van még száz másik irány…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése