Egyszer mindenki továbbáll.

Azt hiszem az emberekben csak csalódni lehet...reményeket, álmokat fűzünk hozzájuk majd egyik napról a másikra összetörik őket és elsétálnak.

Kisétálnak a szobából, mintha semmi sem történt volna, ennél az is jobb lenne ha hangos ajtócsapkodással távoznának akkor legalább tudnám miért történik, de most sokkal inkább némán becsukják, és én csak zavarodottan ülök a padlón és bárhogy rakom össze a darabkákat nem jövök rá a végére...hiába szedem szét újra meg újra, a darabkák nem passzolnak sehogy sem és az lesz a vége, hogy, mint egy kislány a törött porcelánbaba fölött keservesen sírok...