Könnyek törnek fel a szememből a tehetetlenségtől. A tudattól, hogy nem én irányítom az életet, hogy nem tehetek semmit mert az élet akár egy folyó csak folyik és sohasem változtatja meg az irányát és soha sem mossa az ember lábát ugyanaz a víz. Néha, de tényleg csak néha szeretném ha én irányíthatnám a szálakat, hogy minden pont olyan legyen, mint amilyet én akarok...talán ezért nem mi vezetünk, mert mindenki mást akarna és a vége vérontás lenne..