Vannak kiknek ki kell sétálni az életünkből ahhoz, hogy felnőhessünk...ezt történhet most is? Nélküle kellene folytatnom? Vagy ezzel hibát követek el? Nem lenne szabad annyiban hagynom az egészet? Megint küzdenem kéne érte? Miért? Én nem fáradhatok bele? Én nem adhatom fel? Mi van akkor, ha már nem látom értelmét?

 Rájöttem, hogy nincs miért, itt az idő feladom, nekem fontos voltál még

 ezt az örömöt is megadom.

children of distance: Barátként Búcsúzom.

Te voltál bajban a menedék. Te voltál jóban a nevetés. Te voltál a legjobb, de te is mindig mondtad egyszer minden véget ér. Hittem, hitted, hogy örök. Tudtam, tudtad, hogy véget ér. Akartam, hogy működjön, te akartad-e? Őszintén? Nem tudom... A múlt emberei árnyként követnek, de nem mellettem jönnek hanem mögöttem. Te is ott leszel már lassan. Fakulnak a színeid és egyre inkább csupán egy árny leszel ki majd álmomban néha visszatér, hogy megmutassa létezett.