A teremben ültem a sokadik órámra várva. Az iskolában már alig voltak páran de a folyosón még páran és akkor a folyosóról hirtelen két hangot hallottam. Kísértetiesen hasonlított az egyik az Ő a másik pedig az én hangomra. Olyan volt mintha egy jövőbeli beszélgetésből hallottam volna egy részletet. A hideg is kirázott...
  - Itt vagy már?
 - Igen, de ne siess!
 - Ne haragudj, azt akarom, hogy mellettem tudj haladni.
Teljesen libabőrös lettem, mert végig futott az agyamon, hogy csak egy elfelejtett emlék, hogy Ő és én. Egy percre a gyomrom is összeszorult, de aztán valami furcsa melegség lepett el. Minden kellemes emlék lejátszódni kezdett a szemem előtt s rájöttem nem bánkódnom kell, hanem mosolyognom, hogy részese lehettünk egymás életének.