Végig menni a folyosón úgy, hogy minden tekintetben előítéletet látsz...nehéz, de rezzenéstelen arccal viselni még nehezebb. Körbenézni és azt látni, hogy mindenki bámul, mert más vagy. Mikor tudod, hogy kattog az agyukban a mókuskerék és nem tudod vajon tényleg megítél, vagy csak rád néz. Kegyetlen minden nap felszegett fejjel türtőztetni magunk, hogy ne tegyük ugyanazt, mint Ők. Nincs választásunk, ha mi akarunk nyerni. Megtanultuk, hogy pletykákból élnek, ha nincs pletyka nincs közösségük. Egymást is elárulják nap mint nap, de nekik ez megszokott. Csupán a márka és a divat diktál, mi pedig csak nézzük őket mint egy film s várjuk Ők mikor törnek meg, mint mi és fogadják el egymást.