Sötétben egy park közepén látjuk meg igazán a világot. Vannak hontalanok kik padokon éjszakáznak. Vannak szerelmes párok kik összebújva a csillagot nézik és vannak az egyedül maradtak mint én, kik próbálják megfejteni az élet értelmét... de néha rá kell jönni talán nincs is. Hisz ha lenne, már megtalálták volna. Nem vagyok reményvesztett sőt épp, hogy reménykedem a reménytelenben s ez tönkre tesz. Hiába mosolygok reggel, ahogy jön a sötétség úgy előkerülnek az érzelmek...nekik pedig nem parancsolhatok már.