A nap kegyetlenül süt. Egyenesen az arcomba...mindent elvakít. Hátam mögé egy fekete árnyékot vetít. Nincs meleg...még tavasz is alig van. Tavasz. Nyár. Ősz. Tél. Így követik egymást az évszakok. Olyan megszokott ez mint a légzésünk, s ha egyszer felborul s ellenünk fordul felháborodunk. Mindent olyan természetesnek veszünk míg el nem tűnik...akár a nap mikor télen eltűnik 3 hónapra. Emberi ostobaság, hogy azt hisszük miénk a világ.