A tudat, hogy majdnem tönkretettem Őt megrémisztett...a tükörbe néztem és egy percre úgy éreztem nem is én nézek vissza hanem Ő. Kezdtem olyanná válni...nem akartam. Undorodtam a tudattól, hogy az utolsó lépéssel sakk-mattot adjak. Nem voltam rá képes. Már maga a tudat, hogy majdnem megtettem kikészített és nem voltam önmagam...megérdemelte volna, megtudtam volna tenni, de nem ment... tudtam akkor Ő leszek. Egy arrogáns, undorító, önző ember. Nem lettem volna rá képes. Ő az volt, Ő tönkre tett, de felálltam és tovább sétáltam. Nem alacsonyodtam le hozzá, hogy megtudja milyen nyomorult érzés a padlón vergődni. Jobban fáj ha az élet adja neki vissza és nem én....