Mosolyognak, de belül darabokban vannak. Ezek az emberek. Kívül tökéletes, repedés mentes borítás, belül meg törött maradványok. Olyan ez, mint amikor a költöztető autóban összetörik az összes drága porcelán...a ragasztó nem segít rajtuk. Rajtunk sem... Ami eltörött az úgy is marad. Ez az élet rendje. Átlépni felettük vágás nélkül elég nehéz. Mi a jobb? Mosolyogva úgy tenni, mintha tökéletes lenne minden? vagy Ha kell nem szégyellni könnyeim? Ha sírok azt mondják gyenge vagyok..pedig aki sír az szembe néz a bajokkal, s nála bátrabb nincs.