Este volt már és sötét, az utcák tömve voltak emberekkel, mi pedig ültünk egy padon és csak sorjára szívtuk a cigarettát miközben az élet problémáit elemeztük épp. A város ünnepelt, de körülöttünk mégis mintha megállt volna az idő, csak beszétünk és beszéltünk. Egyszer Ő majd én. A beszédre nem emlékszem, csak a rengeteg füstre és ahogy nézem milyen gondtalanul száll a semmibe. Szinte fájt, hogy én nem olyan vagyok. Én is csak repülni akartam a tömeg felett, körbenézni majd egy erősebb fuvallat miatt szertefoszlani...