Nap, mint nap szembesétálni a múltam töredékeivel egyre nehezebb. Napról, napra nehezebbnek érzem lépteim, mikor mellette haladok el a folyosón. Attól tartok egyszer nem visz tovább a lábam, de az övé igen... Tudom mi a helyes, de minden porcikám ordítja, hogy ez fáj. Az agyam felejteni akar a szívem pedig végre a jó helyen megnyugodni, hol nem tapossák végre meg. Annyit akar csupán, hogy valaki kedvelje és ne csak elviselje. Vissza akarja kapni azt a régi jó érzést mit buta fejével elhajított...de már semmi és senki sem ugyanaz, mint akkor..