Élet és Halál beszélget

      -     Ön is arra a buszra vár?

-          Csak látogatóban vagyok.

-          Itt látogatóban? Mégis, hogy?

-          Éjjel mindig idejövök…

-          De hisz ide senki sem vágyik igazán.

-          Én sem.

-          Akkor miét van itt folyton?

-          Nincs választásom. Idehúz minden mi valaha az enyém volt.

-          Őket nem lehet birtokolni.

-          De a részeim voltak, bennem éltek.

-          El kell engedni, s később visszaengedni. Higgye el. Nekem is így sikerült csak.

-          Mennyi idő után eresztette vissza?

-          Csak most kezdem.

-          Addig várjak?

-          Nem nehéz.

-          Nem szállhatnék inkább én is fel a járatra?

-          Ezt nem mi döntjük el. Tudja ez az egész felettünk áll. Minden mi odalent történik, mi csak látjuk, érezzük, átéljük, de nem tudjuk előre, nem áll jogunkban rendelkezni vele. Aki netán megpróbálja úgy is ide kerül. Bár előbb vagy utóbb mindenki.

-          És aki öngyilkos lesz?

-          Ő tulajdonképp csak azért élt, hogy ezzel a tettével valakinek, valamit megtanítson, hogy az illető rájöjjön afféle hibára.

-          Szóval azok az emberek, csak mások hibájának áldozatai?

-          A társadalom halottjai.

-          De ott vannak a pszichológusok. Valakinek segítenek.

-          Mert közben, aki a leckét kapta volna észhez tért, hogy mit művel mással.

-          Tehát mindenkinek az élete csak egy tanulság?

-          Meglehet. Hidd el, ha majd nem csak a múltad tart itt, hanem tényleg itt leszel, mindent megértesz.

-          Aki idekerül, tudja, hogy mi lesz a jövő?

-          Azt csak egy valaki tudhatja. Aki életében nem hibázott, aki mindent kézben tud tartani és mindent okkal tesz. Aki mindenekfelett áll.

-          Én már most érteni akarok mindent.

-          Majd eljön az ideje, de hidd el nekik is jobb, ha elengeded őket és majd visszatérsz. Így Ők is csak aggódnak.

-          Nem megy…

-          Mert nem hiszel benne. Ülj le és ne gondolj, semmire csak higgy.

-          Megpróbálom.

-          Megérkezett a buszom.

-          Ne hagyj itt.

-          Csak higgy. – miközben utaztam a menny felé, még visszatekintettem a padon ülő lányra. Egy hatalmas villanással eltűnt… Hitt benne, hogy tovább lép, és többé álmában sem tért vissza az élet és halál közé.